Megpróbálom leírni az élményemet, amíg friss.
A páros mindkét tagja jelenleg Madridban él.
Albir Panamában született, 14 évesen kezdett táncolni, amikor egy középiskolai táncos előadás koreográfiájába hívták szerepelni. 16 évesen beiratkozott egy funky tánciskolába ahol heti rendszerességgel tanulta a stílust. Miután középiskolai tanulmányait befejezte, dolgozni kezdett, mellette egyetemre járt, este pedig táncórákra.
Hamar kiderült számára, hogy ez a három dolog nem fér meg egyszerre az életében, ezért abbahagyta a munkáját és a táncolást folytatta. 21 évesen úgy döntött Madridba költözik és filmrendezést tanul. Sajnos több nehézséggel is meg kellett küzdenie tanulmányai során, viszont ekkor kezdett el táncórákat adni. Végül sikeresen befejezte rendezői tanulmányait, mellette számos fellépésnek volt részese és hangtechnikusi témában is végzett tanulmányokat.
Sara életéről sajnos nem tudok túl sokat.
Személyesen 2010-ben találkoztam velük, amikor Lisszabonban a nemzetközi kizomba versenyen döntőjén vettek részt az AfricaDancar keretein belül. Nagyon látványos volt az előadásuk. Sejteni lehetett, hogy az első három helyen ott lesznek. Nem csak látványos volt, a zeneválasztás és annak összevágása is igen intenzív élményeket váltott ki bennem akkoriban. A megérzés nem csalt, a második helyen végeztek azon a versenyen.
Sajnos ezután nem volt alkalmam személyesen találkozni velük, csak a feltöltött videok alapján próbáltam tájékozódni a munkásságukkal kapcsolatban. Be kell valljam őszintén, a videok alapján nem tetszett. Persze elismerem, bizonyos témákban konzervatív vagyok, ha táncról van szó. Számomra sokszor túl erőltett volt a mozgásuk, egyszóval soknak éreztem a mozdulataikat. Nem volt természetes.
Időközben Ricardo és Paula – Afrolatin Connection – (ez egy másik történet lesz:)) tartott egy órát az egyik LIKE fesztiválon a „show” műfajról. Nagyon sok érdekes meglátást mondtak el. Mire kell odafigyelni, mi a célja és mi a különbség egy egyszerű buliban táncolás és a show között.
Idén úgy döntöttem, hogy kipróbálom a varsói kizomba fesztivált. Ha már ott voltam sok jó oktató óráján, kiváncsivá tett Albir és Sara órájára. Mélyen pozitív benyomást tettek rám. Mindkét fél igen jól képzett táncos, ez igen erősen felfedezhető a mozdulataikban. Nagyon sokat formálódott a mozgásuk is -így élőben is. Nem volt túlmozgás, nem volt flikk-flakk…
Két dolog volt nagy hatással rám:
- Albir nagyon igényes a zeneiség terén, ezt ő maga is bevallja, hogy érzékeny a témára. Olyan apró finomságokat mutat meg a zenében, ami figyelemre méltó (főleg a mai táncokatatás világában). Szenvedélyesen mutogat ebben az új geek szemüvegben, közben természetesen humoros. Egy szórakozott professzor – a jó értelemben 🙂
- Nagyon korrekt az emberekkel. Türelmes és mindent megtesz azért, hogy megfelelő mélységben sajátítsák el az órai anyagot. Mindezt annak ellenére, hogy borzasztó sokan voltak a teremben és sok olyan ember is részt vett az órán akik nem biztos, hogy a kiírt szintnek megfelelő gyakorlattal és tudással rendelkeztek.(ez megint egy másik történet lesz)
Az óra végén, amikor letáncolják az órai anyagot (meg egy picit többet is): nincs erőlködés, nincs rángatás, mégis minden mozdulat dinamikus és a helyén van.
Tanulság?
Amit egy fellépésen láttok – a show -, egy másik műfaj. Tudom, hogy látványos és mindenki a trükköket és flikk-flakk-okat akarja megtanulni. Annak más a célja. Ott egy egész színpad van egy párosnak, hogy ezeket megvalósítsák. Egy sűrű buliban…élvezd a táncot és főleg a zenét, a melódiát és a ritmusokat. Játék, játék játék…
Show-t majd táncolunk akkor ha egyedül leszünk a színpadon.
Amikor Albir és Sara videokat néztek, érdemes figyelembe vennek ezeket a tényezőket.
Hamarosan feltöltöm az említett videot.
Ajánlom Nektek ezt a párost, mert sok új élménnyel gyarapodhattok!
Aztán még írok majd..néha…
Nagy Tamás
2013. április 14.
