Bevezetés a kizombalógiába

Nagymamámat igazi táncistennőként ismerték, sorban álltak érte a pasik; voltak a többiek és volt ő. Tizenkét-három éves lehettem, amikor azt mondta, hogy ez egy csoda, meg kell ismernem. Megosztottam a felvetést egy barátommal, mire ő lehűtott, mondván a táncosnők valóban tűzforróak, de a pasik meg csak melegek. Kellően lelombozott néhány évre.

Az egyetemen aztán ingyenes tánckurzusba botlottam, melynek elmentem a bemutatkozó estjére, csak úgy hemzsegtek a jó nők, és nem volt, aki visszatartson, beiratkoztam. Első órákon rossz szokás szerint a saját lábaimat néztem az övéké helyett, úgy éreztem magam, mint gyerekkoromban, amikor még nem volt világos, melyik a bal lábam, melyik a jobb. Egyszer felnéztem, baromi hülye arckifejezés a lány arcán. – Jesszus, de gáz lehetek –rémültem meg, majd később megnyugodtam, látva, hogy szegénynek eleve ilyen az arca. – Most a jive-ot fogjuk megtanulni, imádni fogjátok – harangozta be az oktatónk. Zene, lépések, egy perc után hányinger: szar ez a tánc, nekem nem jött be. Odajön a tanárcsaj, aki persze bombázó: – Van a lépés, meg van a pontozás – okít. A lépés oké, de most komolyan pontozzak? – Tízes! – mondom neki idióta vigyorral. – Ne engem pontozz, hanem a
lábaddal! – világosít föl. Áá, oké – égtem be. Aztán végre jött egy igazi tánc, angolkeringtünk, egy szőke csodával, aki amúgy megközelíthetetlen lenne.

Másnap a kollégium folyosóján lebzseltünk pár nyomi sráccal, mire épp arra lejtett az előző napi szőkeség, minden csábosságával odaszólt, hogy a többiek is hallják: – Isteni voltál tegnap este! – ez fölért egy jó fajta, kisebb ampere áramütéssel. Az egyetemnek vége lett, a társastánc folytatódott. A tanárpasi olyan meleg volt, mint egy kályha, újra fölrémlett bennem cimborám régi figyelmeztetése.

Aztán egy táncóráról jövet, belebotlottam egy pub előtti táblába, felirat: „latin buli”. Mi a szösz, ezek esti partin Ovidiust fordítanak, vagy mi, na ezt megnézem. Hát nem, ez salsát jelentett. Maradtam is vagy nyolc évet. Azt hittem, életre szóló lesz, de csak ezután jött az igazi. Nem sokat segített a táncos múlt, ez valami egészen más, új. Pár hónap után is azt gondoltam, hogy a mozgásom még iromba, de azér’ nyomjuk izomba, ez bizony a kizomba, a nagy szerelem.

Éreztem a késztetést, hogy feltegyem a faszbúkra: „Élettársi kapcsolatban vele: Kizomba”.

Nem vagyok egy nagy társasági fószer, a tánc miatt jöttem és maradtam, de azért én is szétnéztem. Láttam az „egybérletes” típust, aki a szemben lévők közül igyekszik a nyolc alkalom alatt megtalálni a párját. Nem is tévedtem sokat, az alapok II.-ről ezek már ellopakodtak.

Nem volt könnyű megszokni a közeltartást a salsa kilométeres távolsága után, ez eleinte mindenképpen kihívás, vagy azért mert tetszik a partner, vagy azért, mert nem. Valakire mi dőlnénk, mások meg ránk, de aztán belerázódunk. Ha a tánc a fontos, arra figyelünk, nem a partner vonzósági fokára, noha teljesen egy év után sem tudok elvonatkoztatni.

Nagyon érdekes, ahogy szavak nélkül pillanatok alatt érezhető a másik személyiségének egy jelentős része, jóval intenzívebben, mint az általam ismert többi táncnál.

Azt sem tudom, ki ő, akár a nevét sem ismerem, mégis elég lehet néhány lépés az összehangolódáshoz és a varázshoz. Nem utolsó érzés az, amikor kétségek ülnek ki valakinek az arcára hozzánk jövet, majd egy perc múlva már el sem akar engedni.

Ez a tánc olyan gazdag, hogy aki jól tudja, Bill Gates kutya f@sz@ hozzá képest, mind vezetéstechnikában, mind zenei interpretációban, a partner követése, az erre adott válasz… Emlékezni kell az órai anyagra, abból éppen azt alkalmazni, amit a zene megkíván, és kivitelezhető a partnerrel.

Számtalanszor elbuktam, ahogy most is, de mint látom a YouTube-on, a külföldi tanárok is gyakran hibáznak. Ez megerősít a kitartásban, meg abban is, hogy a kizomba tényleg baromi sokrétű tánc. A megfelelő tánccal találkozás mellett mázli kell a nekünk bejövő tanárokhoz is.

A KCH-val nekem szerencsém volt, pedig részben pedagógus lévén iszonyat nagy tanárkritikus vagyok. Eddy és Viktor marhára különböző személyiség, ám mindkettőtől remekül lehet tanulni. Rita és Lilla is egészen másképp csoda, mindkettőt imádom 🙂 A Practica kiváló ötlet volt, ott lehet valóban megtanulni táncolni, ahol a taxisokkal is furikázhatunk, ez óriási segítség.

Valaki könnyen pörög itt, valaki nehezebben indul, balfékezi magát, én például nagyon, most
kezdem kiengedni a kuplungot, azon dolgozom, hogy ne én legyek a gáz, hanem nyomjam a a gázt.
Hajrá!

Dominka Ede