Férfi és Nő kapcsolódásban

Mikor először láttam buliban kizombásokat táncolni, azt gondoltam: “Lám-lám, az emberiség leleményesen kitalált egy újabb formát arra, hogy a férfi és nő legálisan egymásra cuppanhasson”. Merthogy láttam, hogy olyan ez mint egy lassúzás, csak taperolás nélkül – a felek, lábtól fejig szinte teljesen összeérnek. Ma már tudom, a kizomba ennél sokkal több!

 

Az első, ami megfogott a kizombában, mégsem maga a tánc – a zene volt az, amely lélek-lüktetésével bekéredzkedett a fülembe, majd folytatta útját a szívemig. Ma is, e tánc esszenciájának a lélek-zenéket tartom, amelyek megnyitnak bennünket arra, hogy elfelejtve a mindennapok gondjait, csak a táncra, csak a táncpartnerünkre, a köztünk létrejövő mély kapcsolódásra és ennek örömére tudjunk figyelni. Igen: a kizombának ez a legnagyobb különlegessége, hogy a tánc élménye, a másik nem kellemes és izgató társasága mellett – ha megvan a kellő nyitottság és a megfelelő partner – akkor egészen mély, lélektől-lélekig tartó utazásban vehetünk részt. Miközben a testünk is megkapja, amire vágyik: érintést, odasimulást, határozottságot, megtartást. Férfi és nő: odaadást és vezetést. Ha igazán jól sikerül a tánc, amelyet aztán még újabbak követnek, akkor a táncosok transzhoz hasonló állapotba szellemülhetnek át. Saját élmény, hogy egyszer, mikor ismerőseimtől szerettem volna buliból elfele menet búcsúzni és ekkor még tudatlanul megszólítottam őket tánc közben, úgy néztek rám, mint akik álomból ébredtek, vagy egyenesen egy másik dimenzióból rángattam volna őket éppen vissza. Szóval csak óvatosan ezzel a tánccal: ha nem vigyázunk, még elragad minket a boldogság! 😉

Uhle Dániel

Budapest, 2016.11.06.