Ezzel nem akarok elbátortalanítani senkit, a kezdeti időszak is nagyon jó, érdekes, izgalmas és tartalmas. Rögtön meg kell jegyeznem, hogy a velem együtt kezdők között többen vannak, akik sokkal gyorsabban tanulnak, mint én, ügyesebbek, több tanfolyamra és worskhopra mennek, és többet gyakorolnak (mert van kivel). És nincs mit szépítgetni: a tanulás részben (de csak részben!) pénzkérdés.
Sűrüsödő programjaim miatt egyébként is kevesebb órán tudok részt venni: örülök, ha egy modul minimális óraszámát teljesíthetem, alig járok be más órákra. És az órák nehezek. Továbbra is kb. másodszor kell megtanítani nekem valamit ahhoz, hogy megértsem, jól elkapjam, hogy mit is kell csinálni. Aztán, ha nem gyakorlom, elég gyorsan elfelejtem.
A tanulás nehézsége többek között lelki hozzáállás következménye. A figurákat csak bulikban tudom gyakorolni, ott pedig általában nincs elég hely. Én meg kifejezetten utálok fellökni, letaposni másokat, óvatosabb vagyok a kelleténél, túl nagynak és tohonyának érzem magam. Az eredmény az, hogy gyakran a éppen partnerem lábára taposok, amitől még idegesebb és óvatosabb leszek, és inkább maradok a legegyszerűbb saídáknál.
Amúgy is azt tapasztalom, hogy a kizombában az önbizalom, a partner iránti bizalom és a pozitív hozzáállás fontosabb, mint az általam ismert más táncokban. Nyilván a partnerek közötti szorosabb kontaktus miatt. Előfordul, hogy nem érzem magam elég jónak, ügyesnek, vonzónak, és akkor rosszul is megy a tánc, inkább elkeseredem tőle, és a partnerek is észreveszik, az első szám után köszönik szépen. Aztán valami túllendít ezen a lelkiállapoton, és nagyon jókat táncolunk.
Korábban elég sok nehézséget okozott a partnerekkel való kapcsolat a tanfolyamokon. A lányok egy része továbbra is nagyon tartózkodó, egy másik része meg nem hagyja magát vezetni, de most már ez nem izgat: alkalmazkodom a partnerekhez, ahogy tudok.
Az viszont érdekes, hogy bulikban az egészen kezdőkkel és a tapasztalt táncosokkal általában jobban megy a tánc, amit azokkal, akikkel együtt kezdtem, vagy nálam kicsit tapasztaltabbak. A kezdők elfogadnak, a „menők” mindent lekövetnek, a kettő között viszont sokszor mintha „elvárásaik” lennének a lányoknak — én pedig nem erőlködöm, hogy megfeleljek.
Amikor az előző bejegyzést írtam, a tarraxa izgatott a leginkább — és ez nem változott. Továbbra is nagy élmény, ha nem csak irányítom a partnerem mozgását, hanem megtaláljuk a harmóniát. Most, hogy elkezdtem órán is tanulni a tarraxát, ehhez még több figyelemre van szükkség. De megéri.
A semba tanulását, idő hiányában, sajnos még nem tudtam elkezdeni. Pedig egyre inkább úgy tűnik nekem, hogy egy bizonyos szintnél jobban csak akkor fogok kizombázni, ha jól is sembázom. Eleinte, a harmónia mellett, a szép mozgás ragadott meg a kizombában, most jó vezetés, a ritmusváltások, és ennek a változatos vezetésnek a kombinálása tarraxával. Néhány nagyon jó táncos nem is igazán mozog a csípőjével, mégis istenien vezet. Én a magam részéről maradok az erős csípőmozgásnál (különben meg sem ismernének), de a vezetés a nagy kihívás. Ami azt is jelenti, hogy egyelőre érdemes rákoncentrálni a már tanított figurák alkalmazására.
Ez nem is rossz zárszónak. Úgyhogy egyelőre ennyi. Folyt.köv.
Kertész Miklós
2013. július 2.