Nem vagyok extraidős, mégis, ha az jut eszembe, hogy mikor csöppent bele az életembe a tánc, akkor az egy csúnyácska nagy szám lenne.
Általános iskola volt és lehet, hogy tánc és illemtannak hívták. Már abban a korban hatást lehetett elérni, hisz annak ellenére, hogy buggyos MCHammer nadrágban (rikító színben!), hozzá tyúklábmintás felsőben és táncoló fekete lakkcipőben voltam az órán, egy fiú az óráról hazáig követett. Pedig akkoriban nem tanították a bundamozgást. Erről több élmény nem maradt meg, csak talán az, hogy a Dirty dancing She’s like a wind cimű szám annyira megragadott minket, hogy az első házibulimon, ahol természetesen a szülők a harmonikaajtó mögül nevetgéltek, a szalagos magnókazettáról 2 oldalon keresztül csak az az egy szám szólt! (no comment) Senki nem panaszkodott aznap este, hogy ezt a számot mintha már hallotta volna. Mondjuk, hogy nagyon kezdő kizombáztunk…
A latinos táncstílus után érzett vágy megmaradt, de nem egyenes út vezettet felé. Egy szép őszi napon az egyik barátnőmmel aztán lefixáltuk, beíratkozunk tánciskolába. Ő kinézi, nekem csak mennem kell. Ennek eredménye egy rock’n’roll tanfolyam lett, ami ha nem is dirty dancing hangulat, de igazi életérzés volt. Megtanultuk élvezni a táncot és apránként a táncetikett is ránk ragadt. Talán erre az időre lehet visszavezetni azt, hogy nemet táncfelkérésre nem mondok, mégha letörik a lában a fájdalomtól akkor is egy táncot boldogan.
Sok szép pillanatkép a fejemben, rengeteg buli és egy hibbant táncpartner mellett azt is elmondhatom, hogy egy farsangi bulit áttáncoltunk könnyűbúvár-felszerelésben békatalppal. Telt múlt az idő, csak-csak éreztem, hogy a dirty dancing számaira el kéne intézni egy jó kis táncot. Összehozott hát az élet egy hétvégi gyorstalpaló latintanfolyammal, ami akkor romantikával megfűszerezve, barna szempárral érkezett. A lantint azóta sem tudom, de a rózsaszín köd sokmindenre képes… Az előbb említett szempárral egy buli amatőr táncversenyét nyertük rock’n’roll és latin kategóriában úgy, hogy én csak rockyzni, ő pedig csak latinozni tudott alapvetően. Mindenesetre nem bánom, hogy a kamerás okostelefon még nem volt olyan gyakori, mert akkor most vicces kategóriában újraindulhatnánk a videóval. Ezután a salsába is belekóstóltam. Mai napig nem értem, hogyan történhetett, de az első óra után lementünk egy salsabuliba, ahol az egész estét végigalapoztuk és egy igazán 10 pontos este volt!
Valamivel később, egy fülledt nyár esti salsa buliban arra lettem figyelmes, hogy külön kizomba szekció van. Mielőtt gyorsan youtube segítségével képbe kerülhettem volna, hogy mi is ez, szóltak, hogy nem kell tudni, csak táncoljunk és kész. Akkor már ismertem ezt a szöveget… Otthon azért rákerestem.. Kizomba táncra különféle érdekes alakzatokat találtam, és az az alaplépést csak nem sikerült kikockázni. De a zene magával ragadott, nem volt mit tenni, tánciskola falai közt kikötni, mert mint tudjuk, ez a tánc egy ragályos ‘szer’. A mai napig nem vagyok profi kizombás, de hisz kit zavar ez? A legjobb, hogy nem feltétel a profizmus ahhoz, hogy a tánccal örömet adj és viszont kapj.
Mi mindent adott nekem a tánc? Rengeteg élményt, őszinte felszabadult pillanatot, lendületet a következő 3 napra, sok kimondatlan ‘köszidejóvolt”, barátságot, olykor pedig csak kapcsoljunk ki egy estére a mindennapi mindennapokat. Olyan is előfordult, hogy jókedvű arcot is öltöttem, a csini ruha mellé, s aztán hazatérve jöttem rá, hogy csak míg odaértem kellett az álarc.
Bader Timi 14.10.2016