A 4. óra után talán sikerült megbarátkoznom ezzel a tánccal, ugyanis nagyon tudatos volt a kizomba választásom. Egyrészt szeretném megtanulni, gyakorolni, hogyan kell egy férfit követni, ha máshogyan nem, a táncon keresztül, másrészt egy nagyon kedves barátnőm ajánlotta, aki nálatok taxi táncos és nagyon szépen táncol.
Az első élményem döbbenetes volt, mivel csakis ellenállást váltott ki belőlem. Egyik srácnál sem éreztem azt, hogy igen, de jó volt követni, csakis bátortalanságot vagy épp ellenkezőleg túl durva kéztartást, vezetést és rángatást érzékeltem. Természetesen volt néhány kivétel. A lányok felkérése abból állt, hogy érthetetlenül valamit motyogtak a srácok és csak abból gondoltam, hogy velem szeretnének táncolni, hogy elém állt. Ez a negyedik alkalomra már kommunikációval megsem történik, csak metakommunikációval. Úgy gontolták, ha ismét felém közelítenek, akkor megtörténik a felkérés, ezáltal én is úgy gondoltam, ha valaki előttem áll és kedvesen rám mosolyog, nem fogok elfuni előle, le sem veszi rólam a szemét, akkor biztosan velem szeretne táncolni. A lányok felkérése pipa, XXI. század stílusban.
Nagy meglepetésemre már az első óra után úgy éreztem, mintha tudnék táncolni. Korábban már próbáltam résztvenni kizomba kurzusom, de ketten voltunk lányok, így csak a táncoktató párossal táncoltunk és amikor egyszer egy gyakorló esten vettem részt, óriási volt a meglepetésem. Úgy éreztem mintha a partnereim valami egészen mást táncot táncolnának, nagyon nehéz volt rájuk hangolódni ezáltal elment a kedvem az egésztől. Azzal, hogy a KCH-ben ilyen magas a csoportlétszám és folyamatos párcserével gondoskodtok, arról, hogy mindenkinek legyen táncpartnere, egyre pozitívabban élem meg a kizomba tanulását. Arról nem is beszélve ,hogy végre a fiúk voltak többen így nem kellett “üresjáratban” egyedül táncolnom.. Egyébként ilyen magas létszámú csoportban még soha nem vettem részt és nem mondhattam volna el, hogy 1,5 óra alatt ilyen sok férfi tartott a kajaiban. 🙂
Az áttörés, a meglepetés a harmadik órán történt, amikor ténylegesen neki kellett dőlni a srácoknak. Mindaddig úgy elfáradt a karom, a kezem, mivel egy állópozícióban végzett fekvőtámaszként éltem meg ezt a társastáncot, a karommal tartottam megdőlt testemet, vigyázva arra, nehogy túlságosan közel kerüljek a fiúkhoz, véletlenül se érjek a központommal a partneremhez. Majd egy nagy levegővétel után és elengedve az összes eddig a távolságtartásomból eredő ellenállásomat teljes mértékben rábíztam magam az aktuális táncparteremre és csukott szemmel, a fiút követve, egymásnak dőlve a központra figyelve mertem követni a fiú által vezetett ritmust, lépést, irányt, még akkor is, amikor esetleg mást mondott a Rita vagy az Edmund. Mondanom sem kell mennyire meglepődtem ezen a nagyfokú bizalmamon. Nem mondom, hogy minden egyes csoporttársammal egyszerűen ment, mivel szerencsére nem csak bennem, hanem a srácokban is éreztem azt a távolságtartást, amit magamban. Persze van, aki még magához is húzott, mondván a többi lány jobban nekidől. Nos, vagy igaz, vagy nem, mindenesetre az én vékony testalkatommal biztosan nem úgy tudom olyan mértékben éreztetni a dőlésemet, mint aki nálam magasabb is és erősebb is.
Kellemes hétvégét!
Gabi